Kézi mézpergető a család segítsége

Én gyermekként is nagyon szerettem a mézet, már az óvodában is ünnepnapnak számított nekem amikor mézes kenyeret adtak uzsonnára. Emlékeim szerint rajtam kívül senki nem örült neki, így szinte az egész csoport felajánlotta jó szívvel a kenyerét. Akkor nem értettem, hogy mi a problémájuk, hiszen otthon mi sohasem ettünk kenyeret mézzel. Iskolásként egy osztálykiránduláson jöttem rá, hogy a jobb anyagi körülmények között élő osztálytársaim vajas kaláccsal (rosszabb esetben vajas kenyérrel) eszik a mézet. Megkóstolva rájöttem, hogy igazuk van. Attól a naptól én is csak így voltam hajlandó megenni. Felnőve már eszembe sem jutott a sima kenyérre kenni a mézet, mindig megvajaztam, ha én vagy valamelyik családtagom mézes kenyérre vágyott. Férjem családjába kerülve a méz iránti rajongásom csak növekedett, hiszen kiderült, hogy nagypapája méhészkedik, így megmutatta a méhészeti eszközöket és kipróbálhattam a kézi mézpergetőt is. Ettől a naptól kezdve tudtam, egyre közelebbi kapcsolatom lesz a méhészkedéssel.