Madárriasztó a seregélyek ellen

galambriasztó

galambriasztó

Tél végén, tavasszal még hasznos állat a seregély: a szántásokon, kertekben elfogyasztja a földben élő lárvákat, poloskákat, bogarakat is. Viszont amint érni kezdenek az első bogyók a fákon, bokrokon, átvált a gyümölcsre, és a meggyesek, cseresznyések, bogyós gyümölcsösök legnagyobb vámszedője lesz. Hazánkban  a seregély az egyik leggyakoribb fészkelő madár, több mint egymillió párról tudnak a madarászok. Jellemzően nagy csapatokba verődik, hogy a ragadozókat megzavarja a kavargó tömeg. Sajnos majdnem olyan intelligensek, mint a varjúfélék, köszönhetően a változatos étrendjüknek és az ember közelségének is. Ugyanis így az élelem felkutatása és megszerzése erőfeszítést és jó tanulóképességet követel az állattól, miközben az ember viselkedését is tanulmányoznia, elemeznie kell. Éppen ezért nehéz védekezni ellenük. A metroman.hu webáruház kínálatából Ön is kiválaszthatja a megfelelő seregély, madár riasztót, amely hatékony védelmet fog nyújtani egész évben.

A bejegyzés kategóriája: galambriasztó
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!