Munkaerő felvétel kockázat nélkül

munkaerő kiválasztás

munkaerő kiválasztás

A minimálisra akartam csökkenteni annak a kockázatát, hogy az új kollégákról a próbaidőn vagy ami még rosszabb, a próbaidő után derüljön ki, hogy mégsem felelnek meg a pozíciókra. Ez ugyanis jelentős veszteséget okozna a vállalkozásnak. A kollégák számára sem ideális az, hogy a hónapok alatt betanított új munkaerő később alkalmatlannak bizonyuljon az önálló  munkavégzésre. A kockázat csökkentését a megfelelő munkaerő kiválasztásban láttam. Ez azonban profi interjúztatást és előszűrést igényel, amire nálunk nincs megfelelően képzett HR-s kolléga. A megoldást abban láttam, hogy külsős céget bíztam meg a hirdetéssel és az interjúztatásokkal is. Az elvárásokat megadtam, a cég felmérte az igényeinket és azt is, hogy mi mit tudunk nyújtani az új kollégáknak. Ezután már minden csak rajtuk múlt. A kiválasztott legígéretesebb jelöltekkel én magam is találkoztam egy-egy beszélgetés folyamán és a végső döntést én hoztam meg. A kiválasztás eredményes volt és a felvett új kollégák most is a cégünknél dolgoznak. Kölcsönösen elégedettek vagyunk.

A bejegyzés kategóriája: munkaerő kiválasztás
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!